Kórház

Kórház 07.16.


Nagy izgalommal vártuk ezt a napot. Ezt megelőzően már anya minden reggel megkérdezte a Danikától,hogy ugye jól érzi-e magát, nem fáj a torka, hasa. Már akkor is izgult,mikor Danikának hétvén kicsit fájt a pocakja,nehogy valami vírus legyen,ami miatt a műtét prolongálódik egy kicsit. De szerencsére semmi bajunk nem volt, így hát reggel már fél hét előtt 5 perccel ott voltunk az A épületbe,ahol persze mondták,hogy nem ide kell menni,hanem a Delej utcába. Kiderült,hogy a felvétel még el sem kezdődött. És nem értettem,hogy anya miért nem engem szorongat, ahogy az lenni szokott, hanem a Danikát húzza magához. Miután a felvétel és a szokásos reggeli vizsgálaton túljutottunk, az első emeleti folyósón tolongtunk a hasonló sorsú anyukákkal és apróságaikkal.Danikánk még aránylag nagynak számított,de voltak ott 19 hónapos aproságok is. Miután itt is felvettek, elhelyezésre krültünk a szobánkban. Egy négyágyas,pontosabban egy kétágyas és két kihúzható fotelágyas szobában. Danika vidám volt;nézte a tévét, míg a szomszéd kisfiú csak sírt, hogy ő nem akarja a műtétet. Aztán féltíz fele elkezdődtek a műtétek,mégegy aneszteziológiai vizsgálat után. Mi anyukák aggódva figyeltük az elvitt és visszahozott gyermekek sorsát. Volt egy kislány is aki a műtétből felébredve nagyon sírt,és Danika is megkérdezte,hogy biztos-e hogy nem fáj a műtét, és ha nem fáj, akkor a kislány miért sír.