Kórház 2.

Kórház 07.16.



11 óra felé aztán mi is kaptunk valami kábítót, amitől nem elaludtak a kislegények,hanem olyan bódult állapotba kerültek. A szomszéd kisfiút vitték el előbb és mintegy negyed óra múlva vissza is hozták,kicsit köhécselt,de nagyon jókedvűen ébredt, azt mondta szeretne máskor is műtétet. Danikát féltizenkettőkor vitték el, anya mind a tíz körmét lerágta ötpercenként,hogy még mindig nem hozzák a Danikát. Nézegette a műtőajtót,mikor nyílik ki végre. 11 óra 50 perckor mondta a műtőorvos,hogy a műtét sikerült a mandulát szépen eltávolították. És már csak ébreszgetik. Kb 12 kor hozták be a szobába, nagyon köhécselt szegénykém,mert valamikor kruppos volt, kapott egy kúpot ,infúziót kötöttek rá és valami lélegzéskönnyítő kis maszk volt odahelyezev. Eléggé dobálta magát, így nehét volt oldalt tartani,pedig még egy párnát is raktak a feje mögé. Néha akkorákat dobált magán,hogy anya az infúziós tű miatt is aggódott. Persze magára a műtétre nem emlékezett,de légszomjra,meg torokfájásra panaszkodott. Aztán két óra múlva már teázhatott. Egyre vidámabb lett,de a torkára csak panaszkodott, az esti vizsgálaton meg azt mondták,hogy minden rendben van. Este már evett volna szegényké,de csak pudingot lehetett. Így anya a szomszéd kisfiú anyukájával felváltva lerohant a Nagyvárad téri aluljáróba egy csomag pudingért. Estefelé már elég élénkek voltak a gyerekek,de nem volt semmi játszósarok a tv-t pedig megunták, úgyhogy a folyosón sétáltak. Szívesen lekísérték volna szüleiket is a földszinti mosdóba,de oda nem volt szabad menniük. A sok aggodalom aztán megtette a hatását:9 óra körül mindenki aludt. Igaz rettenetes hőség volt,Danika hátát vizes ronggyal mosta le anya lefekvés előtt.
Aztán a reggeli vizitnél kb. 7 órakor mégiscsak kiderült, hogy a garatmanduláján van egy seb és az fáj neki. Úgyhogy pár napig csak pépeset lehet enni:tejbedarát, tejberizst,piskótát, na és persze fagylaltot, ami ebben a nagy forróságban jól is esik. Régen is diétázni kellett mandulaműtét után? –mert anya ilyesmire nem emlékszik.
Na és persze az is vicces,hogy rohangálni,meg futni nem szabad.
Most vasárnapra tényleg rendbejött a mandulája a Danikának,de vigyázunk rá,mint egy hímestojásra, és én ezt az egészet nem értem.
Kiestem a pixisből?

Kórház

Kórház 07.16.


Nagy izgalommal vártuk ezt a napot. Ezt megelőzően már anya minden reggel megkérdezte a Danikától,hogy ugye jól érzi-e magát, nem fáj a torka, hasa. Már akkor is izgult,mikor Danikának hétvén kicsit fájt a pocakja,nehogy valami vírus legyen,ami miatt a műtét prolongálódik egy kicsit. De szerencsére semmi bajunk nem volt, így hát reggel már fél hét előtt 5 perccel ott voltunk az A épületbe,ahol persze mondták,hogy nem ide kell menni,hanem a Delej utcába. Kiderült,hogy a felvétel még el sem kezdődött. És nem értettem,hogy anya miért nem engem szorongat, ahogy az lenni szokott, hanem a Danikát húzza magához. Miután a felvétel és a szokásos reggeli vizsgálaton túljutottunk, az első emeleti folyósón tolongtunk a hasonló sorsú anyukákkal és apróságaikkal.Danikánk még aránylag nagynak számított,de voltak ott 19 hónapos aproságok is. Miután itt is felvettek, elhelyezésre krültünk a szobánkban. Egy négyágyas,pontosabban egy kétágyas és két kihúzható fotelágyas szobában. Danika vidám volt;nézte a tévét, míg a szomszéd kisfiú csak sírt, hogy ő nem akarja a műtétet. Aztán féltíz fele elkezdődtek a műtétek,mégegy aneszteziológiai vizsgálat után. Mi anyukák aggódva figyeltük az elvitt és visszahozott gyermekek sorsát. Volt egy kislány is aki a műtétből felébredve nagyon sírt,és Danika is megkérdezte,hogy biztos-e hogy nem fáj a műtét, és ha nem fáj, akkor a kislány miért sír.